Az Andrássy úton, közel az Oktogonhoz egy klasszicista stílusú épület első emeleti, egykori polgári lakása volt átalakítva irodának. Ez a szép, intarziával díszített, múltszázadbeli faragott bútorokkal és igényesen szőtt nehéz szőnyegekkel berendezett hely volt az ügyvéd vára – és sokszor börtöne is, amikor a hajnal itt köszöntötte, mert egy fontos szerződést vagy éppen határidős beadványt kellett összeállítania.
Pocak ezt a stílust kedvelte, a modern minimalizmus nem az ő világa volt, pedig fiatal ügyvédnek számított. Majd ha idősebb lesz, akkor talán vált. Sőt ez egyre gyakrabban megfordult a fejében, mivel már unta a berendezést. De valahogy mégis úgy érezte, hogy ez illik hozzá. Elegáns, barokkos, tiszteletet parancsoló környezet, ami kompenzálja a még mindig eléggé tejfelesszájú fizimiskáját. Ezért is szeretett kicsit túlöltözni; hétköznap mellényt viselt, alá a hófehér inghez konzervatív, széles nyakkendőt kötött, sőt a mellényzsebében még egy óralánc is fityegett. Úgy gondolta, mindez azt az üzenetet közvetíti az ügyfeleknek, hogy tapasztalt, nagy tudású, a társadalomban jelentős szerepet betöltő személyiség. Ő ügyvéd, csupa nagybetűvel.
A Mercedes is ezért kellett neki, meg az a jó néhány festmény az iroda falain. Kivétel nélkül mindegyiket nagy odafigyeléssel választotta ki és fontos szempontnak számított, hogy az alkotók konzervatív témát dolgozzanak fel. Csendélet virágcsokorral, egy lovas a mezőn – valójában egy angol vikomtot ábrázolt, amint kilovagol a birtokán –, a kedvence az volt, amelyen jól öltözött polgárok sétálnak egy havas kisváros főterén.
A tárgyaló bejárata melletti tálalókomód fölött egy jókora, elegáns keretbe foglalt fénykép is lógott a falon, amelyen Pocak épp kezet fog a köztársasági elnökkel. A tálalón ásványvizek sorakoztak és némi rágcsálnivaló. Az ügyfelek számára a festmények talán beleolvadtak a bútorzat és a pasztell drapériák színvilágába, de amikor frissítőt vettek magukhoz, akkor a fénykép nem kerülhette el a figyelmüket.
….
– Megérkezett Sanyi, itt van a tárgyalóban – lépett be hozzá Janka, persze kopogtatás nélkül.
– Jövök, jövök – dünnyögte kelletlenül, de izgatottan Pocak. Felidegesítette ez a nő már hajnalban, beosztott ügyvédbojtárnak érezte magát mellette.
– Ügyvéd úr! – Sanyi nyújtotta a kezét a tárgyalóban. – De jó, hogy látom, olyan régen nem találkoztunk, hogy megy mostanában a biznic? Van elég csaló, dilettáns vállalkozó meg félrenéző ficsúr?
Sanyi úgy viselkedett, mintha csak egy délutáni kis kártyapartira jöttek volna ki az idősek otthonából, hogy elüssék az időt a parkban vegetálva, egy csomag pisztáciával. Az elegáns öltönyben és nyakkendőben feszítő, feltűnően barnára szolizott férfi első ránézésre egy, a nyolcvanas évekből itt maradt pornósztárnak látszott. Félhosszú, vállra omló, lehetetlennek tűnő, festett fekete hajhoz párosult a megdöbbentő YMCA-bajusz és a nagy, fekete, retró napszemüveg. Mindez nevetségesnek hatott volna bárki máson, de Sanyi kétméteres magassággal, száztíz kiló testsúllyal, és mindenhol kidolgozott izomzattal rendelkezett.
– Sanyikám, jól nézel ki, te mindig egyre fiatalabb vagy, csodállak. Szeretnék egyszer olyan lenni, mint te – válaszolt Pocak széles mosollyal, magabiztosan kezet fogva Sanyival. Ha előjátékot akar, legyen.
Sanyi gondolhatta, hogy nem jókedvében hívta ide, vagy mert valami kis zsúrt szerveznek szendvicsekkel, sütivel, kólával. Sanyit ugyanis csak akkor vetik be, ha gáz van. Nem, nemcsak baj, hanem komoly probléma. Katasztrófa. Amikor már semmi más nem segíthet.
Sanyi lényegében nagyban hasonlít rám – gondolta Pocak. Mert őt sem szokták bájcsevejre hívni, könnyű szülinapi partikra tortázgatni. Hozzá is csak akkor fordulnak, ha komoly a tényállás. Azaz tényálladék, mint azt az öreg büntetőjogász professzora szerette harsányan kinyilatkoztatni a szemináriumokon, a legalábbis debil tömeggyilkosok tevékenységét ábrázolva. Ezzel is feldobta az elmélázó hallgatókat. Na mindegy, bár abban különböztek, hogy amíg Sanyit akkor hívják, amikor ég a ház, Pocakot akkor, amikor már leégett.
– Tudod, a napi másfél óra edzés, a diéta és a fiatal barátnők. Hétvégén is – vigyorgott őrült idegesítően Sanyi. Kifejezetten élvezte a helyzetet, látszott rajta, hogy most neki minden mindegy, ő nyerő pozícióban van.
Pocaknak csak egy lakonikus „aha” válaszra futotta, kiesve a Sanyi diktálta szerepből. Frusztrálta a körülményesség, bajba került, így nem volt túlságosan ínyére a szófecsérlő parádé, hiába tudta, hogy bezzeg fordított helyzetben ő is így viselkedett. Amikor az ügyfelek próbáltak komoly dolgokról lényegre törő eszmecserét folytatni a magas óradíj mellett őket fogadó ügyvéddel, olyankor oldani kell a hangulatot. Olyan esetben ő is szeretett kicsit rájátszani a megmondó ember szerepére.
– Vágjunk bele, nagyfőnök – fordította komolyra a szót Sanyi, szemmel láthatóan megszánva Pocakot –, héttől terepen van jelenésem. Szívesen csevegnék veled erről-arról, de annyira sajnos nem érek rá. Tudod, én nem abból élek, hogy pénzért hazudok, mint a jogászok!
Pocak ezt szóra sem méltatva röviden összefoglalta a tényállást, noha egyébként Sanyi már Jankától is megkapta két perccel korábban. Sanyi magánnyomozó volt, ha ez még nem derült volna ki az eddigi előzményekből. Megjelenéséből nem biztos, hogy az egyszeri kliens erre gondolna, sokkal inkább celebnek, esetleg ilyen vagy olyan akciófilmet forgató külföldi sztárnak nézné. Mondjuk álcázásban nem nagy kreativitást tudott volna felmutatni. Talán ezért is tanácsolták el harmincöt éves korában a szolgálattól. Azóta – ahogy Sanyi hangsúlyozza a potenciális ügyfeleknek – a lakosság szolgálatában fejti ki tevékenyégét.
– Pénz nem számít, de a csini kis Jankát megkapom egy hétvégi kiküldetésre megfigyelőnek, ugye? – fokozta a feszültséget búcsúzóul Sanyi, még kacsintva is, mintegy megpecsételve az ügyletet. Ám látva a fiatal ügyvéd ideges tekintetét, fordított egyet a mondanivalóján. – Csak vicceltem, Henrik! Mármint a pénzre vonatkozóan.
Sanyinak ehhez is volt szeme. Ezért is ő volt a pályán a legjobb. És ezúttal elmerengett rajta, hogy Pocak az ilyen kis évelődéseket korábban jobban bírta, talán ez az ügyecske tényleg komoly. Vagy van valami Janka és közte?
– Sanyikám, ahogy megegyeztünk. A költségeidet mindjárt megkapod Jankától, és amint van eredmény, a többit is – hadarta Pocak. Szándékosan nem a „ha van eredmény” fordulatot használta.
– Holnap küldöm a jelentésemet – zárta le az eszmecserét az örökifjú playboy, és határozott léptekkel elhagyta az irodát.
Tíz másodperccel később úgy tűnt, mintha soha nem járt volna ott, vagy nem is létezne. Egyedül a házipénztárban heverő, félmillió forint helyét átvevő, „egyéb kiadásokra, későbbi elszámolás mellett” feliratú papírlap emlékeztetett a látogatására. Sanyi ilyen volt, és az utólagos elszámolást még soha senki sem vonta kritika tárgyává. Mert Sanyi az előlegen felül nem szokott többet kérni és az azért kifejtett szolgálatait sem szokták kétségbe vonni.