A fiatal ügyvéd délelőtti programját követően érkezett az irodába, elégedetten nyugtázta
magában, hogy Janka ma is bű- bájos, s hogy Kázmér, a Pocakkal közel egykorú, szőrmók
kinézetű ügyvédtárs, közismert nevén Tócsni vidéken tárgyal az ügyvédjelölt Berta
kíséretében, vagyis mindenki dolgozik. Legalábbis úgy tesz.
A délután szép lassan telt; az ügyfelek jöttek és mentek, Pocak pedig állta a rohamukat.
– Henrik, megérkezett… – közölte kedves mosollyal Janka.
– Már öt óra, és még mindig dolgoznom kell – zsörtölődött Pocak. – Tócsni nincs itt
véletlenül?
– Kázmér? Nem. Úgy látszik, komolyan veszi, hogy Bertát mindenbe beavassa – felelte a
titkárságvezető cinkos mosollyal az arcán.
– Azt meg minek – reagált Pocak unottan. – Berta sokkal tapasztaltabb, mint az idióta társam,
még a végén behálózza azt a szerencsétlent.
– Bezzeg én nem vacakolnék annyit, ha végre egy igazi lovag megkérné a kezemet.
– Janka, ne most, ez nem a megfelelő pillanat.
– Ez az én dumám. Na mindegy, hagyjuk, Gitta néni már vár a tárgyalóban. Ha jól láttam,
még egy kis kosarat is hozott. Gondolom, neked.
– Azt te szoktál adni.
– Nos, ahogy a jázminillatú levegőillatosítót kenterben verő szaghatásokat érzékelem, nem
lesz hiányod házi kosztból a következő két hétre.
Pocak kelletlenül tápászkodott fel a székéből. A tárgyalóba vezető úton megfordult a fejében,
hogy Móricz Zsigmond dzsentriregényében mennyi igazság rejlik. Gitta néni ugyanis a
nagyanyai rokona volt, akinek a vidéki házikójában annak idején többször is volt szerencséje
egy-két hetet eltölteni. Hirtelen gyermekkori emlékek tódultak az ügyvéd emlékezetébe a kis
faluról, a tyúkólról, a reggeli hattojásos rántottákról és a közeli horgásztóról, ahol paraziták
szívták a vérét, és soha nem fogott semmit. Most is hasonló helyzetben érezte magát.
– Hogy te milyen fess legény lettél! Mindig mondta az én ángyom, hogy belőled még lesz
valaki. Pedig milyen hitvány kisgyerek voltál, amíg fel nem hizlalt a falusi levegő – üdvözölte
a terebélyes asszonyság Pocakot, miközben ellentmondást nem tűrően átölelte és két
cuppanós puszit helyezett el az arcán.
– Gitta néni, de régen láttalak – válaszolt Pocak, fejben azt megállapítva, hogy milyen jól is
van így.
– Puccos egy helyen dolgozol, az már igaz. Látom, most már nemcsak a legyeket hajkurászod
az emésztőgödör körül, mint gyerekkorodban – parolázott, s közben jelentőségteljesen
Jankára nézett.
– Milyen jó egészségnek örvendsz, Gitta néném, de jó, hogy meglátogattál – reagált Pocak
kényszeredetten. – Foglalj helyet, aztán vágjunk bele a jogi ügyedbe, nehogy lekésd a vonatot
hazafelé.
Gitta néni beleegyezően leült a fotelbe.
– Te gyerek, szerintem engem csúnyán rászedtek – kezdte.
Tócsni kelletlenül battyogott a városháza felé. Irigykedve haladt el az útmenti kávézók,
éttermek és sörözők előtt, a kihelyezett asztaloknál üldögélő, a júniusi napsütésben lubickoló
mosolygós emberek mellett. Ránézett az órájára és megszaporázta lépteit. Ötkor a kerületi
önkormányzat épületébe volt hivatalos, hogy ingyen osszon jogi tanácsokat.
Ahogy ott sétált, megfordult a fejében, hogy az ügyvédek működésének megítélését sokszor
beárnyékolja a köztudatban elterjedt díjszabásuk. Ezt az imázst valamelyest ellensúlyozza,
hogy időnként a vaskos számlák ellenértékét megfizetni nem tudó, de jogi segítségre
rászorulók részére is nyújtanak szolgáltatást.
Ingyen.
Még rágondolni is rossz, nemhogy kimondani vagy leírni – fordult meg Tócsni fejében.
Határozottan emlékezett rá, hogy Pocak kiemelte az egyik irodai értekezleten: a társadalmi
elkötelezettség és erkölcsi elvárás diktálja, hogy az ő ügyvédi irodája se maradjon ki ebből.
Na persze, de jómaga ebben nem kívánt tevékenyen részt venni.
– Én kapom mindig az ilyen megtisztelő lehetőséget – motyogta maga elé Tócsni.
A városháza épületében egy kedves hölgy beterelte az egyik irodába, amelynek ajtajára
ideiglenesen celluxszal odaerősített papírlap hirdette, hogy doktor Cicege Kázmérhoz lehet
fordulni aznap. A szomszédos szobában doktor Nagy általános orvosi, míg a másikban Óriás
mérnök úr építészeti kérdésekben készült eligazítást nyújtani az érdeklődő nagyközönségnek.
Mert az volt. A folyosón elhelyezett padok és székek zsúfolásig megteltek és ácsorgók is szép
számmal akadtak a várakozók között.
– Essünk túl rajta – morogta Tócsni morcosan, majd szólította az első érdeklődőt.
A hetvenes évei vége felé totyogó hölgy érkezett hozzá és foglalt helyet az íróasztala
túloldalán.
– Ezt kaptam – zsörtölődött az asszony, és átlökött Tócsninak egy papírlapot.
– Ez bizony közlekedési szabálysértés miatti bírság. Mi történt pontosan?
– A férjemmel együtt a Trabival mentünk bevásárolni. Én vezettem, mert hát én még egész jól
látok. Ő meg még tud cipekedni. Egyszer csak szembejött egy olyan forgó, vagy micsoda.
– Körforgalom?
– Ha maga mondja. Azt sem tudtam, hova kerültem. A bolt a bal oldalon volt, hát arra
tekertem a kormányt. Nem is lett volna baj, ha az a sok autós egy kicsit nagyobb toleranciával
viseltetne a nyugdíjasok iránt. De azok szembejöttek, és még dudálással és mutogatással
keltettek még nagyobb zavart. Mi- ért kell a dolgozó embereknek pont szombat délelőtt
intézniük a vásárlásaikat? Lehetnének egy kicsit nagyobb tekintettel az idősebb korosztály
iránt.
– Teljesen igaza van, ezek a mai fiatalok még a járdán sem tudnak közlekedni, összevissza
csámborognak, nemhogy az utakon – helyeselt Tócsni vidámkodva.
– Meg az a sok lábtekerészeti tovalöködöm, hát azokat betiltanám, csak úgy összevissza
hajtanak velük.
– Úgy bizony, egyezik a véleményünk.
– A szemüvegem meg lecsúszott az orromról. Nézze csak, erre is ráférne egy kis javítás. Ért
maga ehhez?
– Sajnos nem a szakterületem – felelte Tócsni.
– Őszintén szólva nem is néztem ki magából. Nem úgy néz ki, mint aki értene bármihez is.
Szóval nem sokat láttam, hát mondtam az uramnak, lesz, ami lesz, most befordulunk.
– Jól tette, hölgyem. A bátorság a karosszérialakatosok újkori istene és szövetségese.
– Most mit tegyek?
– A bírság nem kicsi. De ha fellebbezünk, akkor az akár többe is kerülhet.
– Sejtettem, fiatalember. A fiam is ezt mondta, ő is jogász. Csak gondoltam, ellenőrzöm.
Biztos, ami biztos. Ezekben a paragrafushimpellérekben nem lehet bízni, igaz?
Még néhány hasonló eset után Tócsni kezdte élvezni, mint némák között a falusi templom
kóristája, vagy a tehetségtelen kántor, hogy a süketek gyülekezetének előadást tarthat. Ráadásul a legkülönfélébb ügyekben.